Mila csillaga

Mila csillagokat barkácsolt,
egy egész kosárnyit.
Mindenkinek egyet.
De ki is az a mindenki?

Az egyik pont illik a pulóverre.
Saját magának?
Nem. Vissza a kosárba.
Előbb a többiek következnek.
Így szokás az ajándékokkal.

Anya csillaga.
Ez könnyű.
Óvatosan, óvatosan…
A masni a helyén van!
Most ki van díszítve a teáscsésze.

Kint mindenki messzebb van.
Kabát, sapka, kesztyű.
Anya háromszor tekeri körbe a sárga sálat.
„Hogy a nyak meleg maradjon.”
A kosár is jön.

Apa csillaga.
Ez is könnyű.
Most a sapkára tűzve áll,
és segít a hólapátolásban.

Egy csillag a madaraknak.
Ez már nehezebb:
a madarak inkább magot akarnak.
Szóval mindkettőt megkapják.

Surr, surr. A vörösbegy!
Felugrik a kosárra. Kihúz egy szálat.
„Te is barkácsolni akarsz?”
Csip!
Elrepül a szállal.

Egy csillag a hóembernek.
És valami meleg a nyakára!
Mila a saját sálját tekeri köré.
Így. Most a hóembernek mindkettő megvan.

Hideg a nyakán. Egy kicsit.
De a hóembernek most meleg van.
Apa feltűri a gallért.
A kosárban már csak egy maradt.
Kinek?

Szemben világít egy ablak.
Egy csillag az ajtókilincsre.
Halkan, halkan.
Apa a kapunál vár.
És gyorsan vissza!

Vissza Apa mellé. Gyorsan a kabát mögé!
Nézd: kinyílik az ajtó. Csak résnyire.
Egy kéz. A csillag eltűnt.
„Boldog karácsonyt!” – kiált valaki.
Mila halkan visszakiált.

A kosár üres.
És Mila? Nem maradt csillag.
Vagy mégis?
„Az ott fent. Az az enyém!”
„A legnagyobb” – mondja Anya. „Természetesen.”