Mila a manók műhelyében

Anya a fát díszíti.
Apa a fényfüzért bogozza.
Mila megrázza a hógömböt.
„Valaki integet! A műhelyben!”
A hó egyre gyorsabban kavarog. És még gyorsabban.

Hó a szobában? Hó mindenütt!
Egyszer csak Mila a műhelyben áll.
Egy manó szalad oda.
„Pip vagyok. De jó, hogy itt vagy!
A játékgépünk csak butaságot csinál.
Tudsz segíteni?”

Pip kézen fogja őt.
Polcok a mennyezetig! Manók ecsetekkel!
Csomagok, masnik, szalagok.
És hátul: Zörr. Zörr. PLOPP.
„Ez az” – mondja Pip. „Hallod? Így hangzik a butaság.”

Egy maci kerekekkel!
Egy labda nyuszifülekkel!
„Így nem tudok semmit odaadni” –
morog a Télapó.
Mila megfordítja a macit. „Furcsa…”

Mila egy labdát dob fent be.
Rattyy. Rattyy. Plopp.
Lent újra kijön. Csőrrel.
„Kvak?”
„Nem a bedobáson múlik” – mondja Mila.

Kop, kop! A Télapó kalapál.
Csepp, csepp! Pip olajoz.
De a gép tovább zörög.
Mila hasra fekszik.
„Megnézem alulról.”
Mi lehet ott bent?

Sötét van odalent. És hangos.
Pip lámpást nyújt.
Fogaskerekek, akkorák, mint a szekérkerekek.
És közöttük? Valami csillog.
Piros. Fehér. Piros. Fehér.
„Mi EZ?”

„Egy zokni!”
Mila megragadja a piros-fehér csíkokat.
Húz. Még egy kicsit. Hajrá!
A zokni kiszabadul.
Na most, gép!

Mila előkászálódik. A zokni lobog.
A gép megáll. Csend.
Aztán: Glupp. Brumm. Brumm.
Pip a csupasz lábára néz.
„Ez az ENYÉM!”
Mindenki nevet. Még a gép is egy kicsit.

Rattyy, rattyy, plopp!
Egy maci. Egy labda. Minden rendben!
A Télapó felemeli őt.
„Nélküled nem lennének ajándékok!”
Pip a csíkos zoknit húzogatja.
„Jöhet a karácsony!”

„Ideje hazamenni” – mondja a Télapó.
Pip lehúzza a zoknit.
„Neked. Emlékbe. Van még.”
A hó kavarog. Gyorsabban. Gyorsabban.
A műhely olyan kicsi lesz, mint egy gömb.
Szia, Pip!

Otthon a hógömb mozdulatlanul áll.
Mila egy apró zoknit tart fel.
„Álom volt?”
Anya csodálkozik. Apa is.
„Akkor az álmom elveszített egy zoknit!”